Az igazi caritas gyökerei mindig a mélyben, isteni mélységekben kapaszkodnak meg, ahol az örökkévaló szeretet igaz emberséget és irgalmas cselekedeteket gyümölcsözik.
Ahol jóság és szeretet van, ott jelen van az Isten.
A mélyben gyökerező isteni humánum hiánya előbb-utóbb hamis humanizmushoz vezet. Az Isten nélküliség egyre inkább embertelenné teszi az embert. Minél „istentelenebb” valaki, annál embertelenebbé válik, mivel az ember Isten képére teremtetett. Ahhoz, hogy a hátországunk, melyre most oly sokan rászorulnak, valóban emberséges maradjon, ahhoz egy másik országra, Isten Országára is szükségünk van. Ahhoz, hogy ne tudja a jobb kezünk, mit cselekszik a bal, vagyis a jóságunk meg ne ártson nekünk, nehogy elbizakodottá legyünk, tudnunk kell, hogy mindent, amit adtunk, ajándékba kaptunk. Mindenekelőtt a „jóság síró vágyát”, a jót tenni jó boldogító érzésének akarását, melyet a Legfőbb Jótól kaptunk.
Mi az Isten Országa, s hol van ez az ország, mely a térképen nem található?
Ott, ahol az Isten királyi uralma Krisztus által megvalósul, ahol a Szeretet hatalma erősebb és nagyobb, mint a hatalom szeretete. Az igazi hátország, az Isten Országa közöttünk és bennünk van, ahol kettős, mennyei és földi állampolgárként, Isten gyermekeiként élhetünk. Ez az ég és ez a föld az, ahol otthon érezhetjük magunkat igazán, mert ez a mi szülőhazánk. Olyan ez, mint az anyaföld, amely azért adatik nekünk, hogy otthonra leljünk rajta és egyszer majd benne. Sokan cserélnek hazát és házat a jobb élet reményében, de az anyanyelv jó íze, az anyaföld szépsége és melege mindvégig hiányozni fog nekik. Végül azért térnek haza, hogy magához ölelje őket a föld, amelyből egykor vétettek és amivé lettek. „Nyugtalan a szívem, míg meg nem nyugszik tebenned.” – mondja Szent Ágoston, a zsoltáros pedig imígyen szól: „Csak Istennél csendesül el a lelkem…” Az emberi lélek nyugtalan és hazátlan mindaddig, amíg meg nem találja az isteni rejtekhelyet a Mindenható árnyékában, amely oltalom és erős vár lesz számára. E nélkül a spirituális hátország nélkül nyugtalan, sőt békétlen az ember, netán háborúzni támad kedve.
A nyugtalan és békétlen szív előbb-utóbb harcba, háborúba hív
Az igazi békességnek nem a fegyverszünetek vagy a béketárgyalások során – bár ott is jó, ha megszületik –, hanem a szívben kell megszületnie. „Békességet hagyok nektek, az én békémet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja.” (János 14.) Az igazi békesség ebben a békétlen világban nem lehet más, mint az Isten békessége, mely minden értelmet felülír és a Fia, Jézus Krisztus által adatik nekünk. Ez az Isten békessége, aki maga az örök nyugalom és az egyetemes szeretet, amit semmi nem változtathat meg. Jézus is ebből a szeretetből, „térdig csobogó nyugalomból” merített, amikor megmutatta a sebeit a tanítványainak. Bizonyára lett volna oka neheztelni, haragudni, vagy keseregni mindazon, ami vele történt. Azonban az Isten nyugalma, a szeretet hatalma erősebbnek, nagyobbnak bizonyult az igazságnál, Jézus igazánál, mellyel a gyilkosai fölött ítélkezhetett volna.
Mindannyian sebeket hordozunk, mindnyájan sebzők és sebzettek vagyunk
Ha az igazságot, a magunk igazát keressük, könnyen úgy járhatunk, mint a költő (J.A.): „Igazságot keresünk, de nem találunk még sehol se.” Aki az igazságot keresi, esetleg úgy jár, mint az egyszeri rabbi, aki végül is kénytelen volt mindenkinek igazat adni. Egy pörös ügyben megkeresték, rendre meghallgatta mindkét felet és mindkettőnek igazat is adott. A segédje, a bocher figyelmeztette, rosszul tette, hogy mindkettőnek igazat adott, a rabbi elgondolkodott és ezt mondta: „Neked is igazad van, fiam.”
Eszerint az igazsággal csínján kell bánni, mert a maga módján mindenkinek igaza lehet
Amikor civódunk, veszekszünk, netán háborúzunk, a Teremő úgy van velünk, miként mi szülők, amikor megpróbálunk igazságot tenni egy „testvérháború” forgatagában, a gyerekszobában. Ilyenkor igazság helyett inkább a békességet keressük és ajánljuk a „háborúskodó feleknek”, a gyerekeinknek, miközben mi is majdhogynem elveszítjük a türelmünket. „Boldogok a békességre igyekvők, mert ők Isten fiainak hívatnak.” (Máté ev. 8.) „A szív teljességéből szól a száj”, ily módon csak az tud békét teremteni, akinek béke lakik a szívében, az Isten békessége, amelynek, mint tudjuk zéró a „kitettsége”. Böjt idején talán könnyebb megfeledkezni magunkról, a magunk igazáról, akaratáról és vágyairól, és alázatosan így imádkozni: „Uram, nem bizakodik el a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izrael az Úrban most és mindörökké!” (131. zsoltár) A gyermeki lélek nem az igazságot keresi, hanem a boldogságot, a létezés örömét, mint a hóvirág vagy a fekete hunyor a téli fagyban, melyek fittyet hánynak a tél igazságára, de bizalommal gondolnak az áldott napfényre, a tavaszi zsongásra.
Az igazi hátország Isten Országa lehet, ahol béke és szeretet honol
Ebből merítve tudunk segíteni azokon, akiknek most nagyon nehéz, mert menekülniük kell a háború gyilkos szorításából, annak rémségei elől. „A jóság síró vágya” cselekvésre, odaadásra ösztökél minket, mert „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. Ám boldogok a békességre igyekvők is, mert ők az Isten fiainak hívatnak. Az igazi támogatás e háborgó, háborús világnak az Isten békéje, békessége lehet, melyet Krisztus kínál nekünk a lelke által, melyet a költővel együtt olyannyira várunk:
„Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!” (Babits Mihály)
(Marija Primacsenko ukrán festőművész, akinek 25 munkája pusztult egy múzeum lebombázása során.
https://24.hu/kultura/2022/03/03/marija-primacsenko-festmenyek-muzeum-orosz-hadsereg/
