Az idei első irodalmi kávéház meghívott vendége Simon Márton kortárs költő volt, akivel az est során édesapja, Simon István beszélgetett.
Az estről
Messzire tekint vissza az irodalmi kávéház múltja, ami sokáig – ahogy az a nevéből is sejthető – a Marcipán Cukrászda falai között kapott helyet. A tavalyi karácsonyi kávéház óta azonban már a könyvtár épületében rendezik meg ezt az eseményt, így az idei első alkalom is itt kapott helyet.
Köszi, hogy elvállaltad!
Jegyezte meg viccesen Marci édesapjának még az est elején, aki hasonló humorral felelt neki: „Volt más választásom?„. Különleges párost láthattak a könyvtár földszintjén azok, akik péntek este egy kis kultúrára szomjazva eljöttek az irodalmi kávéházba. A versfelolvasástól a rögtönzött slam poetry előadásig több minden is elhangzott, gondolatébresztő és felemelő tapasztalás volt egyben.
Fiatal arcok is ültek a sorokban
A megszokott „törzsgárda” mellett a téma ezúttal több fiatalt is vonzott, a program határozottan sikeres volt. Marci legutóbb évekkel ezelőtt tartott előadást nálunk, így volt bőven miről mesélnie. Szóba került természetesen, hogy az elmúlt 4 évben mi történt vele, hogyan született meg legújabb kötete, az Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni. Ez már más a többihez képest, az elmúlt két év minden furcsasága formát ölt ebben a kötetben: mintha cikáznának a dolgok az ember fejében… egy kis szorongás.
A verseid alapján nem tűnsz optimistának…
…állapította meg a beszélgetés közben István. Tragikus optimizmus, így nevezi Marci, amikor megpróbálod akkor is keresni a célt, amikor nem rózsás a helyzet. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy slam poetry versei viccesen depressziósak, amire jót derült a közönség.
A költők azok, akik kifejezik azt is, amit mi, hétköznapi emberek nem tudunk. Gondolkodásra késztetnek minket a műveikkel, új mélységekbe helyezve egy-egy szót, szókapcsolatot, mondatot.
Mi a te ars poeticád?
Érkezett a kérdés újfent Istvántól nem sokkal azután, hogy Marci Polaroidok című verseskötetéről esett szó. Ez az az ikonikus alkotás, amiben akad olyan vers, ami csak egy szóból áll. Az egyik, történetesen az 51-es különösképpen nagy visszhangot kapott, ugyanis ennyi volt: Tej. Az üres fehér lap közepén virító szó polgárpukkasztó siker volt és sokaknál elérhette a célját, ha átgondolták, mi lehet vers.
Marci válasza az ars poeticáját illetőleg is ez volt: az foglalkoztatja, mi az, ami nem költészet és mégis az. Az elmondhatóság nyelvi lehetőségei. Minden kimondhatatlan, és a minden között megtalálni azt az utat, ahol mégis elhangzik valami. Mint víz a kavicsok között. Nincs köze a költészethez és mégis van.
A kor költője
Sem Petőfit, sem Weöres Sándort nem elemzünk a kor figyelembe vétele nélkül, hiszen akarva vagy akaratlanul híres íróink alkotásai magukban hordozzák a kor rejtelmeit, történéseit, titkait. A helyzet hasonló a kortárs költőinkkel is, a jelenkor rajtuk keresztül is rögzül, ők is kordokumentumok. Ahogy ő is fogalmaz, teremtő ideje van annak, amit megfogalmaznak, ezért kell alaposan megfontolni, hogy mit vetnek papírra.
