Nem akármilyen zenekar festi színesre az éjszakát a hagyományos fényfestés mellett a Múzeumok éjszakáján: a Canarro Magyarország első gipsy jazz zenekara, amely hangzásában ötvözi a Django swing, a tangó, a magyar békebeli sanzon és jazz elemeit. Szakál Tamás, a zenekar vezetője a zenekar stílusát cigányzenei alapokon nyugvó manouche swingnek nevezi, jazzel keverve. Ezt leírni azonban bonyolultabb volt, mint füllel meghallani a lényeget. Íme:
Mi is az a manouche swing?
Ezt mondja el Wiki: A műfaj leggyakoribb elnevezései – a sinti swing, manouche jazz és a gipsy jazz – az előadókra utalnak, ugyanis a legismertebb előadói, a műfaj éltetői a szinti, illetve mánus cigányok közül kerültek ki.[1] Az irányzatot – a műfajteremtő zenekar után (Hot Club-style) – röviden hot-jazznek is nevezik.
Még a műfajról, mert nagyon izgalmas
A műfaj megszületése az 1934-ben alapított Quintette du Hot Club de France zenekarhoz köthető. Az együttes tagjai: Stephané Grappelli – hegedű, Django Reinhardt – szólógitár, Joseph „Nin-Nin” Reinhardt (Django öccse) és Roger Chapu – ritmusgitár, valamint Louis Vola – nagybőgő voltak. A zenekar teljesen új hangzásvilágot teremtett meg, mely gyorsan rendkívül népszerű lett, néhány év leforgása alatt több száz felvételüket adták ki.
A szinti szving a következő gyökerekből táplálkozik:
A tengerentúli dzsessz akkoriban divatos szving irányzatából.
A franciaországi „musette”-zenéből, mely eredetileg egy hagyományos, dudával kísért francia tánczene volt, de a 19. században rendkívül népszerűvé vált, és több változata is kialakult.
Django Reinhardt egyéni játékmódjából. Ez részben a cigány zenei hagyományokkal van összefüggésben, részben balesetével, mely után bal kezének gyűrűs- és kisujját nem tudta mozgatni, így egy merőben új akkordozási technikát dolgozott ki.
Amit tudni kell a Canarro zenekarról
Tagjai: Szakál Tamás – hegedű/ének, Soós Márton – nagybőgő, Marosi Zoltán – harmonika, Sidoo Attila – gitár, Jakab Viktor – gitár. Ám rajtuk kívül számos vendégzenésszel, vendégénekessel zenélnek együtt.
Hallgatva a zenéiket a neten, érzem, hogy -egy teljes képzavarral érve- bugi van a lábamban. Ezt hallanom kell, látnom élőben! Kedvcsinálónak pedig nem lehet jobb, mint a szigetszentmiklósi Nemcsak Jazz Klub nyár esti koncertjéről szóló bejegyzés részlete, a Canarro négy nappal ezelőtti koncertjéről:
„Az első dallamoknál megáll a szúnyog a levegőben: kiváló zene, kiváló hangzás. Nemcsak (nomen est omen) kávézóban vagyunk, de a muzsika révén ott is érezzük magunkat. Párizs, Grands Boulevards, egy patinás kávéház, a zenekar remek jazzt játszik.”
„Várjuk, hogy az echte kávéházi zene mikor megy le „kutyába”, és mikor repít minket egy montmartre-i kiskocsmába. Aztán lassan leesik, hogy már ott is vagyunk, hiszen a manouche swingnek a nagyvilági és a külvárosi környezet egyaránt autentikus helyszíne.”
„Nincs klasszik koncert hangulat, látjuk egymást, a zenészeket, és ők is minket. A pult és a beszélgetések zöreje cseppet sem zavaró, része az estnek. Elvégre nem koncerten vagyunk, csak zenét hallgatunk, nem akárhol és nem akármilyent. És a végén nem is sietünk haza. Nincs ráadás sem, elvégre nem koncerten vagyunk, de azért potyog bőven taps a képzeletbeli kalapba.”
