Estefelé haveri, ismerős társasággal borozgatunk, férfiak, nők, idősebbek, fiatalok vegyesen, vagy heten-nyolcan. Köznapi témákról folyt a szó. Az új tv sorozatról, a fradi meccsről, jóízű kisvárosi pletykák valaki vélt nőügyeiről, egy helyi vállalkozás csődjéről. Nevetgélve, vidáman teltek a percek. Hallottátok, hogy a ….? Jaj, neeem. Te el tudtad volna képzelni róla? Hát…?
Vagy félóra múlva betoppan egyikünk felesége, dühtől eltorzult arccal táskáját az asztalra csapja. A társaság hirtelen elcsendesedik. „Ne tudjátok meg, ma milyen napom volt. Reggel a boltban egy öreg nyanya vagy fél óráig szedegette az aprókat a pénztárcájából, és, amíg bepakolt, majd elszállt az agyam. Aztán bent az irodában egyik kolleganőmmel kávét ittunk az étkezőben. Egy óra múlva visszamegyek, hát a kis hülye nem mosta el a poharakat. Aztán az úton mi történt? A béna buszsofőr kihajt elém, és ott döcög vagy tíz percig. Alig, hogy megelőzőm, egy idióta kombájnos tartja fel a sort. Nem igaz, hogy ennyi bunkó, primitív ember él a földön.” Háborog magából kikelve.
Barátnője veszi át a szót. „Képzeljétek, tegnap az a féleszű szomszédom locsolta a virágjait a kerítésnél. Nem, hogy átfolyt a kerítésen, még a járdánk is vizes lett.” Barátja folytatja: Józsit, a villanyszerelőt hívtam fel, hogy elromlott a bojler, jöjjön át. Azt mondta, hogy nem ér rá, mert dolgozik. Nem hiszem, hogy annak a féleszűnek ne lett volna tíz perce…A többiek helyeslően bólogatnak, én nem.
És elindul a panaszáradat. Hosszú perceken keresztül a vélt, vagy jogos egyéni sérelmek sorozata kerül terítékre. És az önigazolás, hát persze, hogy nekem volt igazam. Ugye, hogy milyenek az emberek, ahol lehet, keresztbe tesznek neked.
Hallgatok, kezdem furcsán érezni magam. Végig gondolom utóbbi napjaimat, heteimet, hónapjaimat. Két-három esetre emlékszem, mikor nehezteltem, megorroltam valakire, lehet, hogy igaztalanul, és mindegyik jelentéktelen volt. Rövid időn belül elfelejtettem, nem is mondtam el senkinek. Szerencsésnek éreztem magam, hogy milyen kevés „bunkó, primitív” embertársammal találkoztam eddigi életem során. Vagy talán nincsenek is olyan sokan? Lassan oldódni kezdett a feszültté vált hangulat. „Te, az a második fradi gól les volt szerintem.” „Nem is ment tönkre, csak nem megy neki a bolt úgy mint régen.” Az odavetett táska lekerült az asztalról. Helyén egy pohár vörösbor állt. A dühöngő feleség arcán megjelent az első mosoly.
