Auschwitz-ba elhurcolt dunaföldváriak emlékére helyeztek el két botlatókövet városunk főutcáján, szeptember első vasárnapján.
Botlatókő
A botlatókő a német Stolpersteine szóból ered, aminek jelentése nem csak egy az egyben az, amiben elbotlunk, hanem arra is utal, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. 1939 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból, a botlatókövek célja, hogy az ő hiányukat „felfedjék”. Az emlékköveket ugyanis az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének bejárata előtt a járdába illesztik.
A botlatókövek koncepcióját Günter Demnig találta ki, aki úgy tartja, hogy egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik.
A kölni művész kis betonkockára applikált réztáblába kezdte el vésni az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját még a kilencvenes években. Azóta már behálózva a kontinenst Portugáliától Lettországig találunk ilyen emlékköveket. Magyarországon az első ilyen botlatókövet 2007-ben avatták, azóta azonban már számtalan embernek állítottak ilyen módon emléket. Demnig 2018-ban helyezte el a 70.000. botlatókövet.
Helyi szinten az önkormányzat támogatta
Azt, hogy a botlatókő ide kerüljön Dunaföldvárra, a hozzátartozók kezdték el szervezni, azonban Dunaföldvár Város Önkormányzata is támogatta őket. A város már 2014-ben is segítséget nyújtott a zsidó temető felújításakor, abban a projektben többek között civilek munkája és adománya is benne volt. Kiss Évára személyét -aki ma már sajnos nem lehet velünk – külön ki kell emelni, hiszen anno fontos szerepet játszott az elhurcoltak tiszteletére szervezett rendezvény létrejöttében.
Akkor a hozzátartozók, megemlékezők együtt több mint 100-an voltak jelen, ami jelzi, hogy erősen él az emberekben az igény, hogy a történelemnek ezt a szeletét a helyére tegye.
Kiss Éva, városunk szeretett pedagógusa és művésze már akkor hallott ezekről a botlatókövekről és szerette volna, ha Dunaföldváron is elhelyeznének ilyeneket. Ő teljes egészében ismerte a dunaföldvári zsidóság történetét, tudta, hogy 335 embert hurcoltak el 1944-ben, ezért erről a város is szeretett volna megemlékezni, nyilatkozta Süveges Árpádné, alpolgármester asszony.
Visszatértek a leszármazottak is
A helyszínen Dr. Benczúrné Lázár Évával beszélgettünk, aki Veszprémből érkezett Dunaföldvárral, mint leszármazott. Éva abba a házba született, ami előtt most az emlékkövek állnak, itt éltek a szülei 1949-ig. Innen hurcolták el nagyanyját, valamint édesapja első feleségét 1944-ben. Édesapját sem kímélte a sors, ő munkaszolgálatos volt, egymaga tért vissza azonban már csak ebbe a házba, 2 öccse munkaszolgálatban veszett oda. Családjából mindössze az ő édesapja halt természetes halált.
Éva örül, hogy ilyen módon emlékeznek meg családtagjairól, hiszen a szülei sosem beszéltek erről, sok mindenről csak akkor szerzett tudomást, amikor édesapja feljegyzéseit megtalálta.
