Te azt tudtad, hogy ötvenhatig itt magyar laktanya volt? Igen, akkor jöttek be az oroszok. Lövöldözés is volt, több magyar katona meghalt. Mikor itt voltak az oroszok, rengetegszer vonultak át a városon autó konvojaik. Kitettek a Béke térre egy forgalomirányító katonát. Itt vacogott szerencsétlen egész nap szélben, esőben. A Piroskából vittek neki teát és süteményt. Akkor még nagy havazások voltak. Ha este esni kezdett, máris jött ki a hótoló autójuk. Éjjel járta az utcákat. Persze azért, ha riadó van, gyorsan tudjanak mozogni. Igen, de nekünk is jó volt, mert reggel a műszakos buszok el tudtak indulni.
A tisztek itt vadásztak a földvári társaságban. Reggelente az Édesség presszóból indultak, terepjáró autó vitte ki őket a határba. Akkor is tilos volt piálni vadászat közben, de ezek mindig hoztak magukkal pár üveg vodkát. Itattak mindenkit, a hajtókat is. Rájuk nem vonatkoztak a törvények, halomra lődözték a vadakat. Focizott két katonájuk a földvári csapatban. Vasárnaponként elengedték őket a meccsekre. Az egyik alacsony, fekete nem is orosz, inkább olyan tatár féle lehetett. Nagyon gyors volt.
A feleségeik néha kijártak az áruházba vásárolni. Szinte szúrta az orrunkat a „krásznaja moszkva” kölni erős szaga, mikor elmentek mellettük. Volt köztük egy magas, vörös. Jól nézett ki. A Gyuri állítólag össze is jött vele. Jó, hogy a férje le nem lőtte. Hát, ha kitudódott volna…
Valamikor a hetvenes években egy kiskatonát agyonnyomott egy teherautó. Nem is vitték haza, itt temették el a Duna-parti emlékműnél. Még úttörő voltam, kivittek májusban a győzelem napján koszorúzni minket az emlékműhöz. Náluk ez nagy ünnep. Volt egy katonazenekaruk. Nagyon jól fújták, olyan katonásan. Azt mondják, a szovjet nagykövet is itt volt.
Hányszor gázoltak végig a téesz, földjein, vagy a kerteken… Gázoltak mindent, vetést, gyümölcsöt. Néha, nagy ritkán fizettek pár forint kárpótlást. Egyszer egy katona erőszakoskodni akart egy csajjal. Az feljelentette. Azt mondják, agyonlőtték. Náluk ez így működött. Akkor ezekről a dolgokról nemigen lehetett beszélni, de azért sok minden kiszivárgott.
Pár liter borért mindent lehetett venni tőlük. Szerszámokat, fúrót, meleg pufajkát, jó bőrcsizmát. Aztán, mikor kivonultak, fillérekért árulták hordó számra a gázolajat. Akkor sokan meggazdagodtak itt. Az izé is, no hogy hívják, nem jut eszembe a neve. Lehetett venni még géppisztolyt is tőlük, jó kis Kalasnyikovot. Egyik még sírt is, mikor elmentek. Jól érezték itt magukat, mi voltunk nekik a Nyugat. Ki tudja, hova vitték őket, valahova a sivatagba Kazahsztánban.
Volt egy kárpátajai gyerek köztük, tiszt volt ő is. Ő volt a tolmácsuk. Lacinak hívták. Perfekt beszélt magyarul. Sokan ismerték a városban, én is beszéltem vele párszor. No, ő visszajött a kilencvenes években már civilként Földvárra. Valami cég kereskedője lett.
Állítólag atomtöltetek is voltak itt. Nem tudni biztosan. A Lali mondta, hogy egyszer éjszaka pecázott a Dunán. Jött két uszály. Megálltak a kendergyárnál. Reflektor mellett órákig pakoltak. Lehet, hogy akkor vitték el őket. Aztán szép csendesen elmentek, az országból is. Igen, elmentek. Báj Báj Szása… ahogy a Padödö énekelte…
