Aki tudja, mi az az ÁFESZ, valószínűleg nem ennek az évezrednek a szülötte. Bognár Zoltán írása Révész István nyugalmazott agrármérnökről azonban nem csak számukra lehet érdekes, ismerőssége okán. Akik olyan szerencsések, hogy már ebben az évezredben jöttek a világra, azok is izgalmas kordokumentumot kaphatnak a Magyarországon igen sikeresen működő szövetkezetek pályafutásáról, egy idős mérnök szemszögéből nézve. Bognár Zoltán írása emellett portré is, melyet két részben a Partoldalak jövő héten megjelenő, illetve azt követő számában olvashatnak.
Egy kis ízelítő a teljes írásból
„Révész István nyugalmazott agrármérnök 2022. szeptember 3-án vehette át aranydiplomáját Keszthelyen, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusának az egyetemi tanévnyitóval összekötött díszdiploma átadási ünnepségén. Tartalmas életútja, a főként XX. századi magyarországi változatos eseménysorral a háttérben, érdekes, tanulságos dunaföldvári történésekkel – megsüvegelendő.”
„Dunaföldvári vagyok, itt születtem 1939-ben, mindig is ide kötődtem. A kiindulópont a Fehérvári utca, a szülői ház. Négyen voltunk testvérek, két lány, két fiú, egy földműves családban. Ez egy középparaszti élethelyzet volt, földekkel, egy pár lóval, tehenet, kecskét tartottunk.„(…)Eleinte a beszolgáltatási rendszer kényszere szorongatott bennünket, ha az teljesült, akkor a pótbeadás. A 25 katasztrális hold feletti gazdálkodók kuláklistára kerültek, mi is.(…)Az ötvenes évek vége, a hatvanasok eleje volt a betetőzés, az akkor újrainduló tsz szervezést már nem úsztuk meg. Az 1950-ben alakult Alkotmány Tsz után 1960-61-ben újabb három tsz jött létre; az 1961 januárjában megalakult Virágzó Tsz-be lépett be apám és két lánytestvérem, földestől, jószágostól.”
Tanulmányok
„1962-ben beiratkoztam a Magyar László Gimnázium és Szekszárd-Palánki Mezőgazdasági Technikum közös, Földváron zajló levelezős képzésére. A humán tárgyakat a gimnázium tanárai tanították, a szakmaiakat a palánkiak. Nemrégiben sikerült az egykori, 1966. évi eltűnt tablónkat Süveges László – akinek az édesanyja szintén szerepel a tablón — segítségével újra elkészíttetni és felhelyezni a gimnázium falára. A helyszínen össze is gyűltünk néhányan még az osztályból bő 60 év után.”
Fotó: L. Mészáros Irma
„Az életem fontos mérföldköve lett a szövetkezet, amelynek utódja az ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási- és Értékesítő Szövetkezet) lett. A feladatom a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelésének megszervezése lett.”
Az ÁFÉSZ (teljes nevén: Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) árubeszerzési és értékesítési, szolgáltatási (pl. vendéglátás, italbolt, cukrászda, szolgáltatóházak stb.) célokra alakult önkéntes társulás volt elsősorban ellátási célokkal. Jogelődök a földművesszövetkezetek területi, szakmai, ipari stb. részegységei voltak. Különböző kereskedelmi egységekkel lokális hálózatokat alakítottak ki, amelyeknek országos felügyeleti szerve a SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége) küldött közgyűlése volt.[1] (Wiki)
„Jelentkeztem Gödöllőre, az agráregyetemre. Kiderült, hogy a hátrányos származásom – kuláklista – oda is utánam nyúlt, nem vettek fel. Megpróbáltam a keszthelyi egyetemet, oda felvettek a sikeres felvételi után.”(…)A diploma elnyerése után az áfész vezetője rávett arra, hogy maradjak az akkor már Dunaföldvár és Bölcske Egyesült ÁFÉSZ-nél.”(…)„Ez az időszak az áfész erősödésének, kiteljesedésének korszaka, hiszen az összes bolt hozzá tartozott, számos tevékenységet, területet működtetett, Dunaföldvár egyik legmeghatározóbb gazdasági szereplője lett. Erről még bőven lesz mit beszélnünk.”
Bognár Zoltán teljes írásának első részét a Partoldalak októberi számában olvashatják.
