Hogyan legyél érdekesebb, mint az online tér? – ez volt a témája annak az előadásnak, amit november 3-án tartottak a Dunaföldvári Művelődési Központ épületében. A meghívott vendég pedig nem kisebb személy volt, mint Tari Annamária, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta.
Így jött létre
Az előadást a Pannonia Bio, valamint a Gyermekjólléti Szolgálat támogatása hívta életre. Tari Annamária egy sorozat első vendége volt, akit novemberben 14-én, hétfőn este 18:00 órakor Dr. Mihalec Gábor párterapeuta követ. A Viharálló szerelem című programot a Berze-Nagy Ilona Könyvtárban tekinthetjük majd meg – a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, amit megtehetünk telefonon, emailben vagy akár egy Facebook üzenetben.
Decemberben Dr. Orováné Csatári Ildikó szakpszichológus érkezik hozzánk, előadásnak címe pedig Én, a családom és a covid.
Tari Annamária előadása
Az előadónk országszerte, sőt talán azt is mondhatom, hogy határokon túl is ismert szakértő, aki rögtön egy közvéleménykutatással indította az estet, hogy lássa, milyen témákat lenne érdemes felhozni. A közönség szerencséjére – és talán az ő szerencsétlenségére – a fiatal szülőktől kezdve egészen az idősebb generációig megjelentek, ahogyan pedagógusok, egyéb érdeklődők is jelen voltak.
Az felmerülő témák egyike a rivalizációs irigység volt – egy olyan jelenség, ami beszövi az életünket. Görgetjük a közösségi média oldalakat és mindig látunk valakit, aki valamiben kiemelkedő, de addig kell keresnünk, amíg nem találunk valami olyasmit, ami kevésbé vonzó vagy jó benne. Így egyenlítjük ki a mérleget. Az online tér mindezt nem csak még közelebb hozta hozzánk, de egyenesen legalizálta is. Mindenkit méricskélünk, és, ha a felnőttek ezt csinálják, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a gyerekek is ugyanezt a példát követi? Sőt, mit több, azon se érdemes meglepődnünk, hogy a fiatalok ezzel nem is tudnak mit kezdeni.
A kamaszok az online csoport norma követése nyomán úgy akarnak kinézni, mint a 19, 20 évesek. Ez a „happiness effekt” – ha nem tudunk nagyon villantani, akkor bizony ki kell találni valamit. Így kezdenek el már nagyon korán úgy sminkelni a lányok, mintha csak Hollywoodi szupersztárok akarnának lenni, vagy vágnak bele különféle TikTok kihívásokba a tinik. Nem azzal van persze a baj, hogy hány gyerek akar influencer (elsősorban online véleményvezér) lenni – bár így is sok – hanem, hogy mindig azt látják, lehetőség van egy másik világra, ami szebb, jobb, tökéletesebb az online térben.
Az online tér sokkal nagyobb teret enged arra is, hogy a gyerekeket valamilyen piszkálás érje, hiszen folyamatos a kapcsolat közöttük azután is, hogy vége lett a tanításnak, virtuálisan továbbra is elérhetőek. Ha egy idősebb generációt veszünk alapul, őket ez a veszély nem fenyegette, hiszen délután fél kettőkor, vagy amikor az utolsó óra után is kicsengettek, egy olyan offline életben találták magukat, ahol nem kellett semmilyen módon érintkeznie az embernek azokkal, akikkel amúgy nem akart.
Hol lesznek azok, akik elhitték, nem kell tanulni?
Ambíció, tanulási vágy, kitartás és olvasás – ezekre lenne szüksége a jövő generációjának. Plusz egy cél is, amiért küzdenek, állapította meg az előadó.
Egyre gyakoribb, hogy a diákok már nem tartják fontosnak a lexikális tudást – elfogynak a szavak, marad a vizualitás. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a digitális tér eszköz maradjon, még akkor is, amikor sokszor úgy tűnik, ennél sokkal nagyobb szerepe van az életünkben. Kérdések hadát veti fel, mint például, hogy hol lesznek majd azok, akik elhitték, nem is kell tanulniuk?
Persze tanulni nehéz és minél magasabb iskolába kezd valaki, annál nagyobb kihívást jelent a megértés maga is, azonban nem szabad feladni, a gyerekeket is meg kell tanítani veszíteni, hogy utána képesek legyenek egy negatív helyzetet követően is felállni.
