Az MLG hét évtizedes múltja igen gazdag legenda, diákcsíny, sztori gyűjteménnyel rendelkezik.
Mint minden iskola, így az évtizedek alatt gimnáziumunk is sok érdekes történet, diákcsíny helyszíne volt. Szereplői, pontos időpontjai lassan a feledés homályába merülnek, de a sztorikat generációk adják tovább szájról szájra. Kiszínezik, hozzátesznek, elvesznek belőlük bizonyos momentumokat, s így válnak lassan legendává. Talán ezért maradtak fenn mint a mai napig a diákok körében, s a gimi és a város múltjának kellemes, érdekes emlékeivé szelídültek.
A hetvenes évek elején diákként, majd később négy évtizedig tanárként magam is sok sztorit átéltem, hallottam, tapasztaltam. Íme az egyik, számomra talán a legérdekesebb:
Valamikor a hatvanas években egy verőfényes májusi napon, mikor a fiatalok már az év vége lassan, de biztosan közeledő lázában égtek, a figyelem nem is annyira a tananyagra koncentrálódott. Tanár úr az egyik emeleti teremben lelkesen a kémiai feladatok megoldását magyarázta. A nyitott ablakon beszivárgó édes akácillat bizony egészen másfelé terelte a tizenéves fiúk, lányok gondolatait. Az utolsó padban két fiú hallható, érzékelhető módon suttogott, motoszkált. „Fiúk, csendesebben!” -hangzott el az első tanári figyelmeztetés. Pár perc nyugalom után ismét minden kezdődik újból. „Fiúk! Tessék abbahagyni, zavarják az órát!” – hangzott el már határozottabban az intelem. Izgatott hang szólalt meg az utolsó padból. „Tanár úr … tetszik tudni a Gabit.. a Gabit elhagyta a barátnője és… ,és most nagyon maga alatt van. Ez magánügy, nem az órához tartozik, maradjanak csendben!”– s folytatódott a képlet magyarázata. Egy perc sem telt el, Gabi torz ábrázattal, szikrázó szemekkel felpattant a székből, két döbbent arcú osztálytársát székestől arrébb tova az ablakhoz lépett és kiugrott rajta a mélybe. Éles lánysikoly csendült, majd döbbent csend. Tanár úr sápadt arccal, remegő térdekkel lassan az ablakhoz sétált és a mélybe tekintett, ami nem volt igazán jelentős mélység, kb. két és fél méter. A döbbenetet Gabi padtársának fojtott kuncogása törte meg. Gabi egy majd két méteres, friss homokkupacból, kajánul mosolyogva pillantott fel az ijedt tanárra, és lassan feltápászkodva tenyerével pörgette le ruhájáról az apró homokszemeket.
Terjedt a hír iskola szerte. A hősszerelmes bánatában a mélybe vetette magát. Másnap az igazgatói irodában számolt be a két cinkos elvetemült tettéről. Az amúgy szigoráról ismert Igazgató úr csendben hallgatta a történteket, nem szólt közbe, de akaratlanul is néha picikét elmosolyodott, amit a két tettes is észrevett. Szóbeli igazgatói figyelmeztetésben részesültek, s természetesen a tanár úrtól is bocsánatot kértek. Kik voltak, mikor történt? Talán nem is érdekes. Akkor még voltak igazi, jóízű diákcsínyek, s lám, a legötletesebbek napjainkig fennmaradtak.
