A helyi nyugdíjas klub sosem unatkozik, minden héten találkoznak, és annak rendje és módja szerint mindig valamilyen közös programmal töltik az időt.
Előadást szerveztek
Az elmúlt hónapok során a közös gyógytorna már-már fix pontjává vált a hétfő délutáni gyűléseknek, azonban múlt héten egy rendhagyó előadásnak lehettünk tanúi. Szekeres Márk érkezett Dunaújvárosból, a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány képviseletében. Az alapítvány elsődleges feladata a szenvedélybetegek ellátása, a közösségszervezés, a kutatás és szükségletfelmérés és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása.
Weboldalukon a következőket olvashatjuk róluk: „Az alapítvány eredetileg egy drogambulancia tevékenységét hivatott támogatni, mára azonban önálló életre kelt, és differenciálódott működése, mely nem csak a szenvedélybetegek, hanem általánosságban az életvitelükben, pszichés állapotukban, családi, közösségi kapcsolataikban elakadt embertársaink megsegítését célozza meg.”
Mottójuk is ezt a célkitűzést erősíti meg:
Kibírod. Túléled. Megcsinálod. Felállsz belőle. Újrakezded. Sikerül. Mert mertél és hittél.
Talán elsőre különös lehet, hogy miért keresett meg egy nyugdíjas klub egy ilyen tevékenységi körrel rendelkező alapítványt. Az előadás témája ugyanis az volt, hogyan vegyék észre a nagyszülők, ha a rájuk bízott unoka valamilyen függőséggel küzd.
A függőség
Már nem azokat az időket éljük, amikor a függőség lekorlátozódik a drogra vagy az alkoholra, hiszen gyakori jelenség, hogy az internet, a közösségi média függőjévé válnak a gyerekek. Ennek megfelelően megkülönböztetjük a kémiai szerek iránti függőséget, valamint a viselkedési függőségeket is.
Maga az előadás úgy kezdődött, hogy Balázs elmesélte a saját életét, azokat a tényezőket, amelyek az ő függőségéhez vezettek, hiszen fontosnak tartják ezeken az előadásokon, hogy bemutassák ezt a folyamatot is. Az indító gomb sok minden lehet: gyerekkori trauma, elvált szülők, rossz baráti társaság, de lehet örökölni is a hajlandóságot, amit egy-egy negatív esemény tovább görgethet.
A tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbbször a „legjobb baráttól” kapják a fiatalok a káros szert először, gyakran megesik, hogy egy társaság elkezd érdeklődni valamilyen függőséget okozó anyag iránt.
Milyen jeleket keressenek a nagyik?
Árulkodó jel lehet, ha észreveszik, hogy valamihez nagyon ragaszkodik az unoka, nem képes abbahagyni, nem képes kontrollt tartani. Az elsődleges megoldás az előadónk szerint a keretek megszabása, ami tinédzser korban kiemelten fontos. Az, hogy mennyit lehetnek az online térben, hogyan végzik el a saját felelősségükbe tartozó teendőket, mint az iskolai feladatok, tanulás.
Gyakori, hogy hiányzik a szülői oldalról a kontroll és adott a korlátlan lehetőség a gyerekeknek arra, hogy az online világban éljenek. Szerencsére persze pozitív példák is megmutatkoznak, már egyre több helyen kapnak az előadók olyan visszajelzést, hogy nekik bizony szigorú határokat vezettek be a szüleik az eszközhasználatukra, ami egy nagyon jó irány.
Prevenciós programok
Ugyan nagymamáknak ritkábban, de iskolásoknak annál gyakrabban tart drog prevenciós előadásokat a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány. Fontos számukra a hitelesség, így ezekre az alkalmakra igyekeznek úgy elmenni, hogy az előadók között legyen olyan, aki valamilyen téren érintett a témában és személyes történetével tud a gyerekek elé állni.
Olyan történet valószínűleg nem létezik, ami képes lenne a fiatalokat elrettenteni attól, hogy csillogó szemmel nézzenek a TikTokra, és potenciális pénzkereseti lehetőségként tekintsenek rá, hiszen az internet vonzása túl erős és a mai tinik ezt nem is érzik problémának. Talán sajnos a drogozás is hasonlóképpen kezd el élni a fejükben. Amivel ezeken az előadásokon hatást tudnak gyakorolni rájuk, azok a veszteségek.
Mesélnek nekik arról, hogy elveszítették a családjukat, aludtak hajléktalan szállón, ki egy napot, míg más akár hónapokat, éveket is.
Ezek a sztorik már sokkal jobban megérintik a fiatalokat, ráebrednek, hogy ami a fejükben először bulinak tűnik, az komoly veszélybe, majd óhatatlan veszteségekbe taszíthatja őket.
