Az e heti Máltai esték előadója Uzsalyné dr. Pécsi Rita, főiskolai tanár és neveléskutató volt, aki rejtett erőforrásainkról beszélt a könyvtár épületében összegyűlt érdeklődőknek.
Fedezzük fel rejtett erőforrásainkat!
A szerda esti előadás leginkább abban próbált segíteni, hogy stresszes szituációkban, sokáig fennálló stresszhelyzetben hogyan mozgósítsuk rejtett erőforrásainkat. Emellett a társas kapcsolatokról és a társas intelligencia működéséről is sok szó esett.
Társas lények vagyunk
A másfél órás előadás alatt az ismert neveléskutató sokat boncolgatta ezt a kérdéskört, hiszen az ember alapvetően társas lény, megvan a megfelelő „eszköztára” ahhoz, hogy segítse az egymáshoz való kapcsolódást. Ha ez nem sikerül, könnyen felerősíthetjük a különbségeket, egy tartós stresszhelyzetben eltávolodhatunk egymástól, sőt, még el is magányosodhatunk.
Van ugyanakkor egy tudatalatti – bennünk élő -, ösztönös egymásra hangolódási képességünk. És itt merül fel az idegtudomány által tükörneuronoknak nevezett, még feltáratlan szerepű idegsejtek titokzatos működése.
Mik a tükörneuronok?
„Olyan mozgató (azaz motoros) idegsejtek, melyek nemcsak akkor sülnek ki, ha a tulajdonosuk maga mozog, hanem akkor is, ha az illető csak megfigyeli az adott mozgást. Vagyis, ezek a sejtek mintegy „letükrözik” a társ viselkedését. Felfedezésük óta nagy érdeklődést váltottak ki a szakmai és laikus közösségből is. Egyes tudósok a társas viselkedés megértésének kulcsát látták meg bennük. „(https://mindsetpszichologia.hu/egymas-megertesenek-a-titka-mit-tudnak-valojaban-a-tukorneuronok)
Egyes kutatások szerint a tükörneuronok csecsemőkorunktól kezdve működnek bennünk, ekkor még az utánzást ösztönzik. Ugyanakkor szintén a tükörneuronok segítségével „veszünk részt egymás idegrendszeri állapotában”, tehát rá tudunk hangolódni egymás belső világára, szándékaira, örömére, bánatára.
Egy színenergiát képező egymásra „kapcsolódás” az együtt éneklés, a nevetés, a beszélgetés, a tudatos figyelem egymásra.
Vannak olyan apró és talán elfelejtett eszközök, amiket érdemes lenne újra használni, hiszen alapszükségletünk az egymáshoz kapcsolódás – ez pedig azt jelenti, hogy nem tudunk nélküle élni.
Sejtszinten hordozzuk a kapcsolódás iránti késztetést, hiszen már az első emberi sejt is két egymásra hangolódó sejt összekapcsolódásából jött létre, ami aztán sokszorozódott az egész testünkben.
Az előadás taglalta az ösztönös, testből jövő késztetéseket a társas kapcsolódás viszonylatában, valamint a tudatos területeket is. Ilyen például az átkeretezés, amikor képesek vagyunk arra, hogy egy helyzetet egy másik oldalról nézzünk meg. Ez lehet akár csak egy emberi konfliktus, amit átkeretezünk és felismerjük, hogy nem csak a mi „szűkös” nézőpontunk létezik, hanem megnézzük azt, hogy a másik mit érezhet. A technikát természetesen nem árt gyakorolni és az életünk részévé tenni, hogy ne essünk bele abba a hibába, hogy könnyedén ítélkezzünk.
A körülményt adott esetben nem tudjuk megváltoztatni, azt viszont igen, hogy mi ehhez hogyan viszonyulunk.
Újra kellene tanítani
Mindenki magában hordozza a vágyat, az ösztönzést arra, hogy kapcsolódjon a másikhoz, azonban ezt könnyedén elnyomjuk magunkban és másokban. Az előadó is azt tapasztalja, hogy nem tulajdonítunk ennek akkora jelentőséget, mint kellene. Szerencsére azonban az olyan alkalmak, mint például ez az előadás, segíthetnek rádöbbenteni bennünket, milyen jó gondolni mondjuk egy barátra, mekkora erőforrást jelent, amikor egyetértünk valamiben és egy kicsit egymásra tudunk hangolódni.
1 thought on “Rejtett erőforrásaink, a társas kapcsolatok”