Óvodákba, iskolákba járnak akcióikkal
Jenei Ferenc méhész és felesége, Liza évek óta az óvodákat, iskolákat járva a mézfogyasztást népszerűsítő, a méhészetet, mint szakmát bemutató, a méhek életét, ökológiai szerepét ismertető látványos előadásokat tartanak a gyerekeknek. A program minden esetben mézkóstolással zárul, mely ez alkalommal sem maradt el. A gyerekek elsősorban a rövid filmbejátszások, a közeli fényképfelvételek kötötték le, melyek a méhész szakmáról és a méhek életéről szóltak. Ferenc elmondta, hogy a diákok általában tájékozottak a témában, többük már az óvodában részt vett ilyen jellegű előadáson. A délelőtt során három turnusban mintegy száz diák vett részt a foglalkozáson. Az előadás után a fiatalok izgatottan álltak sorba a mézes csuporok előtt.
A méz pozitív élettani hatásai
Az előadásnak ez volt a kiemelt mondanivalója. Valóban, ezt egyre többen felismerik. Ha lassan is, de évenként nő az termelői méz vásárlása. Elsősorban akác és hársmézet termelnek, de vannak kuriózum termékeik is kisebb mennyiségben. Ők vándorméhészek, ami azt jelenti, hogy az év során követik az éppen nyíló virágok térbeli változásait, áttelepítik kaptáraikat a legoptimálisabb területekre. Ez bizony sok munkát jelent.
Arany, ezüst, bronz minősítések
Feri országosan elismert tekintély a szakmában. Rendszeresen találkozik kollégáival különböző fórumokon. Továbbképzéseken vesz részt, ahol előadásokat is tart. Több országos szakmai szervezet tagja. Családi vállalkozáukból évente elküldik termékeiket Gyulára mézminősítő vizsgálatra, ahonnan rendszeresen dobogós helyezésekkel térnek haza. A szakma sajnos több problémával, gonddal küzd. Csökken a méhek természetes élettere a beépítések miatt. A klímaváltozás a biológiai környezet átalakulását vonja maga után. Ezekkel a kihívásokkal rendre meg kell küzdeni.