Tájékoztató az ebédlőben
November végén a Magyar László Gimnázium megnyitotta kapuit az általános iskolás diákok és szülők előtt. A nyílt napra a négyosztályos képzés iránt érdeklődőket várták. A program reggel az iskola ebédlőjében kezdődött, ahol az intézményvezető, Farnek Mónika tájékoztatót tartott a képzési formákról, az emelt szintű oktatás lehetőségeiről. Beszélt a szakköri foglalkozásokról, a tanórán kívüli, a sportolási lehetőségekről, az iskolai élet mindennapjairól. Szóba került a dunaújvárosi egyetemmel való együttműködés lehetősége is. Ezután a diáktanács tagjai végigvezették a fiatalokat az iskola épületén. Be lehetett nézni a tantermekbe, a laboratóriumokba, a barokk könyvtárba, a tornaterembe. Többen a falakra kihelyezett érettségi tablókon hozzátartozóikat, ismerőseiket keresték. Testvérek, szülők, sőt nagyszülők tekintettek le rájuk az elsárgult fotókon. A 72. tanévét számláló gimnázium ódon falai között valóban már három generáció diákoskodott.
Érdekes kísérletek, játékos nyelvórák
A tanóralátogatások során fizika, kémia, irodalom és idegen nyelvi órákon vehettek részt a nyolcadikosok. A szaktanárok érdekes kísérletekkel kötötték le a figyelmet. A nyelvi órák is inkább játékosak voltak, a tanárok bevonták a vendégeket is a szituációs játékokba. A szünetekben beszélgetni lehetett a tanárokkal, a jelenlegi diákokkal, akik élvezettel meséltek a sokszínű diákélet izgalmas, érdekes hétköznapjairól. A diákok és a szülők végül tájékoztatást kaptak a jelentkezés módjáról.