Régi pásztorhagyomány
Szilveszter délutánján nagy volt a zsivaj, lárma a Pincésgödör környékén. A zene, énekszó, ostorcsattogás, kolompolás a szomszédos utcákig elhallatszott. Már harmadik alkalommal rendezett Csergetés címmel óévbúcsúztató vidám mulatságot az Ördögszekér Táncegyüttes. Appelshoffer János, az együttes vezetője elmondta, hogy a csergetés egy régi alföldi pásztorhagyomány, mely napjainkban egyre több helyen kezd újjáéledni. Hajdanában a pásztorok az év utolsó napján a falu utcáján végigvonultak, közben ostoraikat pattogtatták, kolompjaikat rázták és népi rigmusokat kiabálva kívántak boldog újesztendőt. A falu asszonyai, lányai pogácsával, borral kínálták őket.
Hagyományőrző pásztorok
Szilveszter napján pásztorok, állattenyésztő gazdák érkeztek városunkba a közeli alföldi településekről a táncegyüttes meghívására. Ők szakmájuk régi hagyományait is ápolják. Korhű öltözékben érkeztek, hozták magukkal ostoraikat, melyekkel remekül bánnak. Erről bizonyságot is tettek. Fiatal lányokat csattogtattak körül, de csodával hatásos módon a rojtok a szoknyáktól pár centire nagy durranással megálltak.
Fergeteges tánc a gyepen
Vidám zeneszó kíséretében a táncosok perdültek a gödör közepére és táncolni kezdtek. Volt páros tánc, legénytánc fokosokkal, közben ritmusos mondókákkal kívántak boldog újesztendőt a közönségnek. Marton Ferenc gazda Szalkszentmártonról érkezett, gazdagon hímzett szűrében, csillogó fekete lakkcsizmában és ékes szólásokkal dúsított köszöntőjével kívánt boldog újévet. Sietett, mert még Madocsán kell hasonló köszöntőt mondania. Elmondta, hogy gyakran vesz részt hagyományőrző rendezvényeken, találkozókon, vőfélykedik is, tehát nem idegen tőle a nyilvános szereplés. Sietségét is indokolta, ugyanis kora este haza kell érnie, mert etetni kell a jószágot, majd a családdal szilveszterezik, de módjával, mert kora reggel már ismét az istállókban kell szorgoskodnia. Ím lám- mondotta, a pásztorok életritmusa évszázadok óta mit sem változott. Zárásként a gulyások, csikósok, juhászok a tér közepén sorakoztak fel és 12 ostorcsattanással búcsúztak az óévtől. Ezután a nézők, táncosok, pásztorok a pincékhez vonultak, ahol tea, forraltbor és sütemény várta őket.