Bár a hét közepére esett idén május elseje, ez sem akadályozta meg a helyieket és környékbelieket, hogy összegyűljenek a Duna-parton.
Igazán sportos volt a program
A szerdai nap nem csak sorversenyeknek adott helyet, hanem egyszerre zajlottak a röplabda és tenisz meccsek, sőt a biciklisek is rajthoz álltak, ahogyan a maroknyi futó is. A gyerekek sem maradtak ki a mókából, hiszen egy alapos bemelegítést követően sorverseny vette kezdetét, amit minden résztvevő nagyon lelkiismeretesen végigvitt.
Fontos szerepet kapott az egészség
Ahogy a legtöbb dunaföldvári rendezvényen, úgy most is jelen volt a Magyar Vöröskereszt helyi csoportja, akiknél lehetőség volt vérnyomás-, koleszterinszint-, vércukorszint- és véroxigénszint mérésre is. Szintén nekik köszönhetően valósult meg az idei évben is a spenótos ételek fesztiválja. A földváriak múltjában fontos szerepet kapott a spenót, innen is a megmérettetés apropója. A nevezőknek nem volt más dolguk, mint egy olyan ételt készíteni, amiben a spenót is alapanyag. Ismét sok étellel neveztek, amit egy háromtagú zsűri értékelt.
Felvonultak a borlovagok
A Szent Rókus Borlovagrend idén ünnepli 20. születésnapját, ebből kifolyólag felvonulást szerveztek, amire az ország több pontjáról is meghívtak boros egyesületeket. Mivel áprilisban rendezték meg hagyományos borversenyüket, a Duna-menti Települések Borversenyét, a legjobbaknak járó okleveleket is ekkor adták át a színpadon.
Tehetséges fiatalok mutatkoztak be a színpadon
A délután folyamán felléptek a Levendula néptáncosai, a Barodi Tánculat, majd a Cantus Lupus kórus is.
Zenei program
Késő délután a Berek Brothers és Kovács Alíz formációja színesítette a műsort. Az énekesnő paksi születésű, a tavalyi évben második helyezést ért el a The Voice című tehetségkutatóban.
Zenével zárult
A Korál Tribute Band zárta a napot, ami iránt sokan érdeklődtek.
Egy jó bor mellett finom az étel…
A boros egyesületek összefogásában üzemeltették a helyiek a Fröccsteraszt, ahol ingyen kínálták a boraikat a dunaföldvári borosgazdák. A nap gasztronómiai értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy az EU-hoz való csatlakozás 20 éves évfordulója alkalmából ismét megfőzték – ezúttal csupán többszáz adagot- azt a levest, amit 2004-ben is elkészítettek.