Január 25-én egésznapos rendezvényen képezték tovább Dunaföldvár, Bölcske és Madocsa polgárőr egyesületeinek képviselőit. Az esemény célja többek között a polgárőr törvény ismereteinek felelevenítése volt, hiszen a polgárőröknek ismerniük kell jogaikat és kötelességeiket, hiába szabadidejük terhére végzik ezt a tevékenységet. A rendezvényen körülbelül 20 fő vett részt térségünkből.
A délelőtt folyamán Kulcsár Szabolcs, a dunaföldvári rendőrőrs parancsnoka adott elő, témája a vonatkozó jogszabályok, és a polgárőrség-rendőrség kapcsolata volt. Szó esett a polgárőrök alap feladatairól, hogy milyen tevékenységi kört láthatnak el, mindezt a való életből vett példákkal tette az előadó szemléletessé.
A délután folyamán Géczi László, a Dunaföldvári Vöröskereszt csoport elnöke elevenítette fel a résztvevők számára az elsősegélynyújtás alapismereteit. Ezek az ismeretek teszik lehetővé, hogy a polgárőrök – és a rendőrök is – még a szakszerű egészségügyi segítség megérkezése előtt el tudják látni a bajba jutottakat. Az oktatás folyamán gyakorlati szemléltetésben is részesültek a tanfolyam résztvevői, többek között az újraélesztést, a sebkötözést, de még az idegen test eltávolításának protokollját is megtekinthették. Ezen felül betegmozgatást, és stabil oldalfekvést is gyakorolhattak, tehát nagyon sokrétű előadásban volt részük a térség polgárőreinek.