Az idei teendők is szóba kerültek a közgyűlésen
Ferenczi Zsolt, az egyesület vezetője összefoglalva a múlt év eseményeit a bázis infrastrukturális, műszaki fejlesztését nevezte a legjelentőseb eseménynek. Szerencsére összegyűlt annyi pénz, hogy elkezdhették a vizesblokk építését. WC, zuhanyozó épült mindkét nem számára. Régi vágyuk teljesült, mert egyre több a látogatójuk, főleg tavasztól őszig. A tagság és a vendégek számára is komfortosabbá vált a terület. Biztonságtechnikai eszközöket, például kamerákat, riasztókat szereltek fel. Erre is nagy szükség volt, mert egyre komolyabb műszaki eszközállománnyal rendelkeznek, például szerszámokkal, fűnyírókkal.
Nyitás a fiatalok felé
Az év másik fontos tartalma volt a felvilágosító, szemléletalakító előadások szervezése az iskolások számára. Cél a környezettudatosság erősítése a diákokban. Kb. 4-500 helyi diák látogatott el az év során a bázisra. Az előadásokat igyekeztek a szemléltető eszközökkel, például projektorokkal még látványosabbá tenni. Élményt jelentettek a gyerekeknek a hulladékszobor park alkotásai. Kapcsolataikon keresztül meghívták őket előadások tartására budapesti, váci iskolákba is. Sikeres volt a tavaszi szemétszüret akciójuk. Sok embert tudtak mozgósítani, főleg a helyi civil szervezetek tagjait.
Duna szakasz tisztítás
A tiszai PET kupán a múlt évben nem vettek részt, de nyáron a Dunaföldvár-Madocsa Duna szakaszon szerveztek egy kísérleti jellegű szemétgyűjtő akciót, melyre a fővárosból és a Tisza mellől is érkeztek környezetvédők hajóikkal. Sok szemetet begyűjtöttek, a hangulat remek volt, tehát jöhet az idei folytatás.
A beszámoló végén megemlékeztek nemrég elhunyt tagtársukról, Járfás József Jafiról, aki éveken át aktívan részt vett az egyesület tevékenységében. A Tisza túrákon például az ellátást biztosította számukra. Finom főztjeit gyakran fogyasztották munkák után a bázison.
Folytatódik a bázis építés
Hegedűs András alelnök az idei tervekről beszélt. Tovább folytatják az infrastruktúra fejlesztését. Lesz tavaszi szemétszüret. Örömteli dolog, hogy a külterületi szemét szemmel láthatóan fogy városunkban, ez részben köszönhető a hulladékudvar működésének. Ugyanakkor a lakosság szemlélete is lassan kezd módosulni. Csökken az illegális szemétlerakó helyek száma. Részt vesznek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. Nem üres kézzel érkeznek ide. Hulladék szobrokat állítanak fel a Grassalkovich kastély parkjában. Tervezik a PET kupán való részvételt és az újabb Duna szakasz tisztatást. Nagy hangsúlyt fektetnek a diákcsoportok fogadására. Az előadásokat igyekeznek még látványosabbá tenni. Az eredmény érzékelhető. Egyre több fiatal érdeklődik tevékenységük iránt. Jelenlegi taglétszámuk tízegynéhány fő, de idén újabb tagfelvételben gondolkodnak. Céljuk nem elsősorban a létszám növelése, hanem az elkötelezett, lelkes fiatalok bevonása munkájukba.