Géczi László, a Vöröskereszt dunaföldvári csoportjának vezetője decemberben részesült a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége által adományozott Ezüst Emlékéremben, melyet a szervezet az elsősegélynyújtás népszerűsítése területén végzett tevékenységéért ítélt oda. A kitüntetettel az elismerésről és a csoport év végi munkájáról beszélgettünk.
Kicsi város ez, jól ismernek téged a földváriak. Jól tudják, hogy szíveden viseled az elsősegélynyújtás és az újraélesztés gyakorlatának népszerűsítését. Jómagam számos rendezvényen találkoztam veled, ahol népnevelő tevékenységet folytattál gyerekeknek, felnőtteknek, bárkinek.
– Minden alkalmat megragadok arra, hogy minél több embernek eljuttassam azokat az ismereteket, amelyeket egy váratlan esemény során, balesetben, valakinek a rosszulléte kapcsán hasznosíthatnak, akár életeket mentve ezzel.
– Rendben van, hogy ez a terület közel áll hozzád: egészségügyi dolgozóként, mentősként ez kézenfekvő vagy logikus, de te, mintha küldetésednek tekintenéd, hogy lehetőleg mindenki elsajátítsa ezeket az ismereteket.
– Én aztán tényleg látom, mennyire nem mindegy, hogy egy sérültet, ájult, vagy láthatóan nagyon rosszul levő embert ellátott-e valaki a szakszerű elsősegélynyújtás eszközeit használva, amíg kiért a mentő. Van néhány olyan alapvető fogás és módszer, amivel meglepően jó eredményeket érhetünk el, amellyel stabilizálhatjuk a beteg állapotát, fenntarthatjuk a légzését, biztosíthatjuk a keringését, vagy csak egyszerűen stabil pozícióba helyezhetjük, amellyel további károsodás nem érheti. Ha ezekkel tisztában vagyunk, ismerünk néhány egyszerű sebellátási, rögzítési módszert, komoly segítséget nyújthatunk a bajban levőn, és nem túlzás az életmentés sem.
– Nemrégiben egy plázában összeesett egy férfi, a szívműködése leállt. Ám jelen volt valaki, aki meg merte kezdeni az újraélesztést, olyannyira, hogy a mentősök stabil állapotban szállították el a beteget. Félelmetes helyzet. Vajon mi kell ahhoz, hogy neki merjünk állni?
– Semmi más nem kell hozzá, csak az a tudás, hogy mit kell tennünk. Tudom, ez valójában az élet minden területén érvényes, de jelen esetben nem beszélünk bonyolult ismeretekről. Sokan tudják is – elméletben – hogyan kell újraéleszteni valakit szívleállás esetén, de félnek használni a tudásukat, attól tartva, valamilyen kárt okoznak vele. Lehet az ember nem túl szakszerű, tévedhet a pumpálások számában, de nem tud kárt tenni, csak akkor, ha nem cselekszik. Nekem ez vesszőparipám, nem nyugszom, amíg a lehető legtöbb embernek át nem adom ezt a tudást. Ha rajtam állna, a tanterv része lenne, már kicsi kortól. De, mivel nem az, eljárok, ahová tudok, vagy hívnak: iskolába, óvodába, gimnáziumba, az önkormányzat intézményeibe, és népszerűsítem, tanítom az elsősegélynyújtást és újraélesztést. Az önkormányzatnál elhelyezett defibrillátor is ennek a munkának a része. Még egy eszköz, amivel életeket menthetünk. Ez egy olyan készülék, amit jó lenne sosem használni. Csak ritkán van rá szükség, de akkor nagyon.
– Magát a díjat milyen körülmények között vehetted át?
– Lenne ennek egy ünnepélyes aktusa, ám a covid még mindig korlátoz minket. Így a decemberi véradáson kaptam meg a kitüntetést. Nem bánom, méltó helyszín, hiszen a véradás a vöröskeresztes munkánk másik hangsúlyos része. Nagy örömünkre decemberben is szép számmal (72 fő) jöttek a véradók, így összességében 2021-ben nagyjából 350 véradó jelent meg az akcióinkon, természetesen a legtöbben többször is egy évben, de az biztos, hogy 350 db, 0.48 literes zacskó vérrel sikerült hozzájárulnunk az egészségügy vértartalékaihoz.
– Ejtsünk még szót a dunaföldvári csoport év végi munkájáról. Mert, hogy a segítő szervezeteknek jellemzően az év legerősebb időszaka a karácsony környéke.
– Ez így van, idén is összeszaladt minden, nem csak azért, mert a karácsony mindig a jótékonykodás, a rászorulók megsegítésének időszaka, idén gyakorlati okból is rendeztünk csomagosztást.
– Mi az az ok?
– Költözik az irodánk, pontosabban a székhelyünk. A városi sportcsarnok építése lassan a finisébe ér, de többek között meg kell még oldani az épület megközelítését. A tervek szerint a mi Mészáros utcai raktárunk, tárolóhelyünk épületét lebontják, mert azon a telken át megy majd a bevezető út a sportcsarnokhoz. Vagyis új helyet kellett keresnünk, amely a buszpályaudvar hátulján található kisebb helyiség lesz, legalábbis egyelőre. Ide viszont nem fért be minden holmi, amit raktároztunk, a költözés jó alkalom volt arra, hogy átnézzük a készleteinket, egyben kiválogattuk azokat a dolgokat, amelyekre a téli időszakban a rászorulóknak szükségük lehet. Ez lehet ruhanemű, játék, cipő, de bútor, tűzhely, mosógép, hűtőszekrény is. Ezekből osztottunk ki egy nagyobb tételt. A piacon tartottuk az adományosztást, ahová mindenkit összehívtunk, aki bármelyik szervezet, intézmény látókörében rászorulóként szóba jöhetett. Azért a piacon, mert a nyílt téren biztonságosan elfér az a sok ember. Már az akció előtt 2–3 héttel sok felajánlás érkezett. Belőttük a szükséges adományok körét, legfőképpen téli gyermekruhát, cipőt vártunk. Előre felmértük, kinek mire van szüksége, el akartuk kerülni a turkálást, vagyis előre összekészítettük a csomagokat a megfelelő családok részére személyre szólóan, a gyermekeik korának, igényeiknek megfelelően.
– Ez elég sok előkészülettel jár. És nagy élőmunkát igényel.
– A mi munkánk legerősebb része a logisztika. Segítő van ugyan sok – nagy örömünkre –, de őket is koordinálni kell, ki ér rá, melyik akcióra, ki hová mozgósítható. Van, aki a munkáját ajánlja, van, aki járművet, vagy önmagát sofőrnek. Az ünnepek alatt különösen éreztem, hogy erős a segítő szándék az emberekben, eszükbe jut, hogy nem mindenkinek olyan gazdag és szép a karácsony, mint sokunknak. Ilyenkor több felajánlás érkezik, ha más nem, étel, sütemény, amit egy család szívesen fogad. Nem kell nagy dolgokra gondolni, forintosíthatnánk azt, hogy valaki karácsony idején sok órán át szállítja házhoz a melegételt vagy a csomagokat, vagy napokat tölt el az adományok rendezgetésével, csoportosításával, de nem érdemes. Minden jólelkű felajánlás számít, legyen az hat adag töltött káposzta, vagy többládányi alma.
– Ezek szerint mindegyikre volt példa.
– Idén talán erősebb volt az adományozó kedv. Az általános iskolában a szokottnál is több cipődobozos adomány gyűlt ös – sze, amelyekben tartós élelmiszer, édesség lapult. Nagyon jól sikerült a gyűjtésünk a Pennynél is, és ne feledkezzünk meg a Pannonia Bio nagylelkű adományáról sem, melynek során az önkormányzatnak átadott 15 milliós támogatásnak az erre a célra elkülönített 2 millió forintjából (plusz némi önkormányzati kiegészítésből) mi, a Vöröskereszt 576 adag meleg ételt szállítottunk a rászorulók asztalára a karácsony 3 napja alatt, az Aranyfácán étterem konyhájából. Ennek az akciónak a másik fele nem a mi projektünk volt, szóljunk róluk is. A Vár étterem és csapata készítette el és szállította ki a karácsonyi akció többi adagját, hiszen a keretösszegből nagyjából 1300 étel készülhetett el. Sipos Viktorék a karácsony hetében, illetve a karácsony utáni héten, december 31-ig saját szervezésben gondoskodtak arról, hogy eljusson az étel a megfelelő helyre. Példaértékű az ő hozzáállásuk is, amit évről évre bizonyítanak. Szép karácsonyunk volt.
– Sokat dolgoztatok – másokért. Hogy bírja ezt a feleséged? A család?
– Érdekes ez, ha az ember olyan családba születik bele, amelyiknek ez a tevékenység a legtermészetesebb. Nálunk nem kérdés, hogy apának 24 órába kell mennie, hogy a szabad idejében jön–megy, adományokat szállít, elhoz valamit valahonnan, elvisz valamit valahová. Én is így nőttem fel, a húgom is, mindketten azt tanultunk anyánktól, hogy így kell. Ilyen az életünk. Az emberek, akikkel törődünk jók is, rosszak is, hibásak is a sorsukban, meg áldozatai is a körülményeiknek. Mi nem minősítünk, a Vöröskereszt feladata a segítés, és ezt csak úgy lehet csinálni, ha elfogadóan, jóindulattal fordulunk a mi embereink felé. Nemrégiben a fiamat elvittem Nagydorogra, egy munkába. Előtte nagyon el volt kenődve, mert eltört a tabletje. Érdekes volt látni, ahogy ráérez arra, mennyire más problémái vannak azoknak az embereknek, akikhez mentünk. Így is lehet élni, meg úgy is. Talán sokan nem is tudják, miről beszélnek, amikor szegénységről meg úgynevezett rászoruló emberekről esik szó. Elképesztő életek vannak, és a szegénységről a legtöbb embernek általában fogalma sincs a viszonylagos jóléte közepette. Mi ezt már gyerekként láttuk, nem véletlen, hogy kifejlődött bennünk az együttérzés és segítő szándék képessége. Ezt a fiamon is egyre jobban látom. És nagyon örülök neki.
