Nézd, hogy néz rám a gyönyörű szemeivel, és hogy csóválja a farkát!
„Nekem ő a mindenem. Minden hónapban állatorvoshoz viszem vizsgálatra, a legfinomabb tápokat veszem neki. Hát nem kis pénzbe kerül. A férjemtől elváltam. A gyerekek? Egy-egy telefon, néha rám néznek. Emberek közé is ritkán járok. Ennyi. Nekem ő az igazi társam.”
„Tudod, Juditkám én is imádom a cicusomat. Minden este hozzám bújik, dorombol. A Dávid késő este jön haza. Vacsora, fotel, aztán jöhet az esti film, pár perc múlva már horkol is. A gyerekek átszaladnak a nappalin. Szia, anyu! És magukra zárják az ajtót. Mi pedig kettesben maradunk a Dollyval a heverőn. És ez minden este így megy.” – A két hölgy még tovább diskurál a Marcipán teraszán finom sütemények közt válogatva. Természetesen a kutyus is kap néhány ízes falatot.
Órámra nézek, nemsokára találkozom a lányommal. Meghányjuk-vetjük az elmúlt napok eseményeit, tervezzük a jövőt, majd a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúzunk egymástól. Holnap a barátaimmal összefutunk egy órácskára, a Hoffmannban. Nevetgélünk, egymást ugratjuk. Politika, foci, csajok- már csak gondolatban. Csupa izgalmas téma. Ja és a szombat, húszéves érettségi találkozó, a Ladi pincében. Jó lesz látni régi tanítványaimat. Kivel, mi történt? Mikor találkozunk újra?
Én az állatokat is szeretem, jobban mondva inkább tisztelem, mint magát az életet. Az őszinte tisztelet bizonyos értelemben nagyobb morális súllyal bír, mint a felszínes szeretet. Jelenleg nincs kutyám, cicám sem, régebben volt. Mikor az utóbbi elment, meg is könnyeztem. Most harmincegynéhány hangyával lakom együtt. Néha, szerencsére nagyritkán előmásznak a sarokból. Többségüket már látásból ismerem. Nyolcnak nevet is adtam. Egyik sem aranyos, számukra biztos én sem, de elfogadjuk egymást. Ennyi. Telefon. A lányom hív. „Helló apa, mit csinálsz?” „Újságcikket írok.” „De remélem, nem olyan agyalós hülyeségeket, mint amiket néha szoktál írni? Nehogy azt higgyék, hogy valami nincs rendben nálad.” „Á, dehogy, most éppen egy komoly cikket írok az állatok és emberek kapcsolatáról.”
Hol is tartottam, agyalok tovább. Béla? Gizi? Sanyi? – ízlelgetem a neveket. De azt nem tudom melyik a fiú, s melyik a lány, mivel olyan picikék. Az a kicsit lassú, olyan vörösbarna színű eléggé szimpatikus, ha jól látom.
