Révész István nyugalmazott agrármérnök Keszthelyen, az ősi Georgikon városában 2022 szeptemberében megkapta az aranydiplomáját. A Part-Oldalak előző és mostani lapszámában olvashatták a Bognár Zoltán beszélgetéséből készült írás két részét, amelynek első felét már kiajánlottuk online újságunkban, de álljon most itt egy második ajánló is. Ennek oka, hogy nem szeretnénk, ha bárki is kihagyná a Part-Oldalak november vége felé megjelent számában olvasható második részt, amitől az én szavam is elállt. Koromnál fogva tudtam, mi az az áfész, tudtam, hogy Dunaföldváron is működött, azt is tudtam, hogy sikeres volt, mint gazdasági rendszer, de a cikkben leírt számok, az elképesztő sokrétűség messze nagyobb volument ír le, mint amit valaha is sejtettem. Lássuk hát!
A terményfelvásárlástól a kereskedésig
Nagyjából ennyit ölelt fel az áfészok (általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet) tevékenysége, az állampolgárok fogyasztási szükségleteinek kielégítésére szolgáló felvásárló és kereskedelmi lánc, melynek végén bolthálózatok, vendéglátó egységek, esetleg termelő üzemek is lehetnek. És egy kis nyelvi segítség: bár az áfész betűszó, mégis köznyelvi formában használták, tehát általánosságban kisbetűvel írták, hacsak nem nevezték meg pontosan, hogy mondjuk Dunaföldvár és Bölcske Egyesült ÁFÉSZ, vagy Dunaföldvár ÁFÉSZ Áruház. De érdekességként nézzünk számokat!
Számok
„…Indítónak mondanék egy 15 vagonos bab-adatot… Persze ezek az adatok, mennyiségek évente mozogtak fel, s le az időjárás, a termelési kedv miatt. Nagy tételünk volt a meggy, 300-400 tonna(!) évente, a cseresznye, 200-250 tonna. Alma, körte kevesebb volt, barack 10-15 tonna. Sóska, spenót, ezeket kaszálva(!) „szedték”, szintén ládatömegek sorakoztak. Itt jegyzem meg, hogy fejessaláta-hatalom is voltunk – exportra is! Volt év, hogy 800 ezer-1 millió fej jött össze. Ehhez vasútra, hűtővagonra volt szükség, ebbe szárazjeget kellett biztosítani, feladta a leckét…”
…és a szőlő?
„…kb. 200 vagon/év volt! Apostagra vittük a borszőlőt, Izsákra a fehéret pezsgőnek, Hajósra, Szekszárdra, Egerbe tonnaszám hordtuk az Otellót. Már akkor igyekeztek ezt a fajtát tiltani…, de Dunaföldváron nagy mennyiségek teremtek, tömegével vittük, igényelték színezőnek…, mi vittük…”
És a többi…
„…hat szakcsoportba szerveződtünk mi, az agrárágazat: a zöldség-gyümölcs, a szőlő, a méhész (40-50 tonna méz/év), a nyúltenyésztési (30 tonna nyúl/év), a tojástermelő (heti egy teherautó indult tojással, mely gyakran ipari feldolgozásra került és tojáspor lett belőle, a tojásokat – netán van-e már benne kiscsibe – ún. tojáslámpával ellenőriztük!), és a libanevelő-hizlaló csoport. Utóbbi 20-30 tonna liba/éves forgalommal működött, a termelőt vittük a libája után Kiskunhalasra, hogy lássa, mekkora lett jószágának a mája. Még néhány különlegesség: dióbelet vittünk Tapolcára, exportcéllal, mandulát a Gerbeaud-ba, Budapestre, tonnás tételben… Kapcsolatban voltunk a Herbáriával is, főleg majorannát, bazsalikomot adtunk el…”
És egy kis nosztalgia…egy ikonikus bolt
„…. Említenék még egy számomra meglepő újítást: 1959-ben az áfész 6. számú boltja – a helyi szóhasználatban: a „Sarki” vagy „Nájlon” (a fiatalabbak kedvéért: ez a Béke tér Rákóczi utca és mai Sóház utca közötti teljes szakasza) –nos, ez az üzlet önkiszolgáló lett! Micsoda újítás volt ez a sorbanállós-kiosztós ötvenes évek eleje után – a végén! Micsoda bizalom, hogy a vevő szabadon, bent kószálhat az áruk között!…”
Mutatóban ennyit. Olvassák el, csodálkozzanak, nosztalgiázzanak!
