A faluszéli kiskocsmák hangulata már a múlté?
Egy múló világ lenyomata
Egyre kevesebb a faluszéli, vagy a települések zugaiban meghúzódó kiskocsmák száma. Sorra zárnak be. Pedig hosszú évekig ezek a vendéglátóhelyek egyfajta regionális közösségi fórum helyszínei voltak, a közélet helyi színterei. Az itt zajló események szervesen illeszkedtek a települések társadalmi, kulturális életébe. Cikkem írására készülve több érintettel, tulajdonossal, kocsmárossal, törzsvendéggel beszélgettem. Sok érdekes dolgot meséltek, de érdekes módon nevük elhallgatását kérték. Az általuk elmondottakra és saját emlékeimre támaszkodva végül is elkészült cikkem, arra gondolva, hogy az utókor számára talán érdemes örökül hagyni e múló világ hangulatát, színes történeteit.
Forgalmas hely volt a kocsma
E kocsmákra jellemző volt, hogy különféle rendezvényekkel igyekeztek szórakoztatni közönségüket. Voltak itt ulti-, sakk-, teke-, szkander versenyek, ahova a szomszédos településekről is érkeztek résztvevők. Rendeztek a mellettük levő téren kispályás focikupákat közös ebéddel egybekötve, például a vasútállomás mellet, vagy a Bölcske utcán. Egyedülálló volt a Bölcske utcai traktorverseny, melynek híre az ország távoli településeire is eljutott. Gyakran tartottak itt helyi civil szervezetek évzáró közgyűléseket. Akkori tizen, huszonévesekkel beszélgetve szívesen emlékeztek vissza arra az időre, mikor a kilencvenes években a szombati diszkó helyett külvárosi kocsmatúrákat szerveztek. Ott minden olyan más volt, a pult, az olajos padló, a székek. Még a poharak is olyan vastag talpúak voltak. Olyan retro hangulata volt mindennek, még a törzsvendégeknek is.
Idős bácsik meséltek hihetetlen történeteket a fiataloknak, például arról, hogy Bölcskéről még a malac sem jó. Miért jártak a külvégi legények bicskával a zsebükben a belvárosban? Meséltek nőügyek miatti nagy verekedésekről, természetesen alaposan kiszínezve. Ha egy, a törzsvendégek, vagy a csapos által teljesen ismeretlen ember lépett a helyiségbe, a szavak elhalkultak, az arcok az asztal körül egymás felé fordultak, egy – egy gyanakvó pillantás vetődött az idegen felé. Hát, ez meg kicsoda, mit keres itt? Mint az amerikai westernfilmekben.
Akiknek kikapcsolódást jelentett…
Ismert volt az a tény is, hogy a környékbeli alkoholisták itt itták el a pénzüket. Viszont a vendégek nagy része abból a rétegből került ki, akik a munka után ide betértek egy félórára, ittak egy-két fröccsöt, vagy kávét, beszélgettek a vasárnapi meccsről, a város eseményeiről, szóba került a politika is. Számukra ez a fél óra volt a szórakozás, a kikapcsolódás. A városba már idejük sem volt bemenni, siettek haza, mert reggel újra munkába kellett menni. Siettek, mert várta őket otthon az asszony, a vacsora, a gyerekek, akik tudták, hogy a műszakos buszok mindig késnek egy kis időt.
Gyakran a földet művelők reggelente innen indultak a birtokra néhány szót váltva egymással. A szokásos feleseket egyre inkább a kávé váltotta fel, mert már értékes gépekkel dolgoztak. A kőművesmesterek innen toboroztak segédmunkásokat, napszámosokat. Sokak számára innen indult a nap és itt ért véget. Néhányan azt említették, hogy alkalmanként csak azért mentek ki egy külvégi kocsmába, hogy régi haverokkal találkozzanak. Egy városban éltek, de évek óta nem látták egymást. Jómagam is néha e céllal tértem be ilyen helyekre. Érdekes világ volt ez, különösen azok számára, akik csak alkalmanként csöppentek bele. És eljött a Nemzeti Dohányboltok kora. A kocsmák forgalma látványosan csökkent. Az elsötétített teremben, vagy a bolt előtt a fal felé fordulva gördülnek le az olcsó dobozos sörök, a felesek. Minden olyan személytelen, hangulattalan. Mindenki siet, sokszor köszönésre sincs idő. Lehet, hogy húsz év múlva ez lesz a retro?
